Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület

Teleptakarítás 2023.

A Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület
2023. november 25-én szombaton 8:30 órától
ismét
KÖZÖS TAKARÍTÁST
szervez telepi lakótársaink részvételével.
Ennek során megtisztítjuk, rendbe tesszük a házak előtti járdákat, a zöldsávokat, és az úttest járdaszegély melletti részét. A lehullott leveleket és egyéb zöldhulladékot a JGK Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság által biztosított 200 db FKF-es zsákba tesszük. A zsákokat – házanként 3 db-ot – a TÖE megbízottaktól lehet átvenni az alább megjelölt időpontokban és helyszíneken. Amennyiben nem lenne elegendő a JGK által biztosított zsák, további zsákokról a TÖE gondoskodik. A zsákok az utcán lévő levelek összegyűjtésére szolgálnak, amit a JGK figyelemmel fog kísérni!
Kérjük, hogy lehetőség szerint minden ház lakói vegyenek részt az akcióban, mert csak így lehetünk hatékonyak, és tűnhet el a sok lehullott levél. Segítsünk azoknak a szomszédainknak is, akik nem képesek, vagy nem tudnak a takarításban részt venni.
Kérjük, tegyék lehetővé, hogy a gépkocsik alatt-mellett is fel lehessen takarítani az úttestet.
Az a lakótársunk, aki tudja vállalni, hogy a saját háza előtti takarításon kívül olyan utcaszakaszon is rendet tegyen, ahol más nem takarít, kérjük jelentkezzen a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy a TÖE ház (Bláthy O. u. 15.) postaládába bedobott levélben a telefonszámának megadásával, hogy koordinálni tudjuk a munkát. Ezen lakótársakkal 8:30-kor találkozunk a TÖE ház előtt. A leveleket a megbeszélt utca-szakaszokon a JGK által küldött 2 db teherautóra rakjuk, a levelet ideiglenes depóniába viszik, ahonnan hétfőn szállítják el a komposztáló telepre. Kérjük, hogy a munkához hozzanak eszközöket is, a JGK csak korlátozott számban tudja ezeket biztosítani.
FKF-es zsák átvételi lehetőségek:
- 2023. november 20. hétfő 17-19 óra között a Bláthy Ottó u. 26-ban (Czuppon Boglárka)
- 2023. november 22. szerda 17-19 óra között a Bláthy Ottó u. 27-ben (Palóczné Lászlók Ildikó)
- 2023. november 23. csütörtök 17-19 óra között a Reguly A. u. 49-ben (Reiner Gábor)
- 2023. november 24. péntek 17-19 óra között a Bláthy Ottó u. 26-ban (Benoist György)
 
Takarítás 2023 1
 
Takarítás 2023 2
 
Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu