Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület

Jól sikerült a 2018. november 17. szombati Teleptakarítás

Felhívásunkra mintegy hatvanöt ház jelentkezett, az igénylőknek körülbelül kétszáz zsákot osztottunk ki.

 

A JGK Városüzemeltetési Igazgatóság is segítette akciónkat: két darab nyolc köbméteres konténert, egy platós kisteherautót, takarítógépet, és négy munkatársat küldtek.

 

Tizenhét fő önkéntes résztvevő jelentkezett, hogy a saját házuk előtti területen kívül olyan helyeken is takarítsanak, ahol ezt az érintett lakók nem tették meg. Így közös erővel megszabadítottuk a levelektől a Bláthy Ottó utcát, a Delej utca nagy részét, a Benyovszky és Reguly Antal utca egyes szakaszait, és a Villám utcai bejárati bukkanók környékét. A konténereket jól betömörítve teljesen megtöltöttük levelekkel. A munkát a napsütéses – igaz, kissé hideg – időjárás is segítette. Sajnos a két konténer és a hat órás műszak nem volt elegendő arra, hogy az összes levelet eltakarítsuk, és arra sem, hogy a takarítógép mindenhová eljusson.

 

Az idei takarítási akciót – amit tavaly tavasszal indítottunk, majd ősszel folytattunk – nagy sikernek értékeljük a nagy számú jelentkező háznak és a sok önkéntes takarítónak köszönhetően. A Telep jelentős mennyiségű levéltől tisztult meg ezzel is szebbé téve lakókörnyezetünket.

 

Azért van még fejlődési lehetőség a jövő évi takarítási akciókra tekintve: ha még több ház venne részt - különösen azok, akik előtt nagy mennyiségű levél van - hatékonyabbak lehetnénk. Ha még többen jelentkeznének közös takarításra, több konténert is meg tudnánk tölteni levelekkel. Ha azok, akik látják, hogy a házuk előtt mások takarítanak, ahelyett, hogy kinevetik a csapatot, maguk is beszállnának. Sajnos ilyen tapasztalatunk is volt. Illetve olyan is, hogy a tájékozatlan lakó rákiabált az önkéntes takarítókra, hogy „Na végre, hogy rendet csinálnak, már éppen ideje volt”…

 

Javítani fogjuk a tájékoztatást, mert sajnos hiába juttattuk el a felhívást minden házhoz, mégis többen nem tudtak róla. Erre vonatkozóan javaslatokat is szívesen fogadunk a TÖE e-mail címén. Javítanunk kell az elszállításon is, mert sajnos a JGK néhány helyről csak több napos késedelemmel szállította el zsákokat.

 

Köszönet mindazoknak, akik a takarítási akcióban bármilyen módon részt vettek!

csoportkep_2018 

 Álljon itt azon önfeláldozó lakótársaink névsora, akik vállalták a közös takarítást is (lásd a csoportképet), nekik külön is köszönet:

ülve: Benoist György, eső sor: Szalkai István, Surnovszky Márta, Reiner Csilla, Priger Petra, Ady Ági, Surnovszky Zsófi, Takács Dávid, hátsó sor: Benoist Mónika, Rizmayer Péter, dr. Rizmayer Nándor, Szűcs Tamás, Deák Zoltán, Nagy Zoltán, aki a csoportképet készítette: Reiner Gábor és akik a Villám utca bukkanókat takarították, de nincsenek a képen: dr. Mezey Ilona, Benoist Erzsébet.

 

a TÖE választmánya

 

Amennyiben szeretne további képeket nézegetni a takarításról, kérem kattintson!

 

 

 

Kep1

Kep2

 Kep3

 

Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu